Egy hete kapogatok leveleket. Olyan szerelmes féleségeket. Tegnap például a levél mellé a kedvenc bon-bonom is oda volt téve, gondosan becsomagolva. Nagyon kitartó figura lehet mert egyszer sem jeleztem vissza de ő intenzíven nyomul, már ha ezt nyomulásnak lehet nevezni. Néha már kezdek félni mert vannak olyan pillanataim mikor érzem hogy valaki figyel, és ez kicsit megrémiszt. A sok amerikai krimiből példát véve bármikor elkaphat, megölhet vagy tudom is én. Fanny mostanában olyan furcsa. Egyre többször jár el itthonról, persze nélkülem. Titkolózik, egészségére, biztos van miért, de azért féltem. Félek hogy Mike Bradly drogos csapatához verődött. Hihetetlen, de a mai világban bármi megeshet..."
Két dolgozatot és egy háromórás próbát hagytam magam mögött. Hulla fáradtan estem haza és még Fanny is nyaggatott.
- Mondtam már hogy mosogass el mielőtt elmész! - dobta elém a mosogató szivacsot
- Ugyan annyi neked is! - dobtam vissza
- De a te feladatot elvileg!
- Igen? Minden az enyém? A mosogatás, a mosás, minden? Amióta elcsászkálsz ide-oda neked már nincsen dolgod?
- De van! Dolgozom és tanulok babám!
- Én is tanulok képzeld el. Majom vagy! - leültem a székre mert teljesen felidegesített az értetlenkedésével - Régen minden sokkal jobban ment! - sóhajtottam
- Ha nem hagytad volna ott Edet, minden ugyan olyan lenne! - mondta flegmán
- Tudod hogy muszáj volt! -rivalltam rá
- Hülye voltál! Vele mindig boldog voltál, most meg....
- Fogd már be! - üvöltöttem. Nagyon felidegesített. Felálltam és kimentem de utánam kiáltott
- Zoe, a problémáid elől nem futhatsz el! - nem figyeltem rá csak rohantam le a harmadik emeletről. Kint leültem a kert köves részére és sírni kezdtem. Nem tudtam hogy John tette ilyenné Fanny-t vagy John hiánya.
- Hiányzol! - simítottam végig a régi múltban szerzett sebemen. A csillagokat fürkésztem, közben végig arra a férfira gondoltam akiért ölni is képes lettem volna. Felhúztam a térdem és csak sírtam 'Most boldog valaki mással. Annyi fiú akarta átvenni az Ő helyét de nem engedtem. Ha üres marad akkor üres marad!' . Az a nagy űr sehogy sem akart eltűnni. Kegyetlenül fájt az hogy ott kellett őt hagynom de nem volt más választásom. Arcom a kezembe temettem és zokogtam, de egy aranyos kislány odaszaladt hozzám
- Néni! Ezt oda kell hogy adjam! - nyomott a kezembe egy borítékot majd elrohant. E
lőször csal lestem ki a fejemből majd lassan és óvatosan kinyitottam.
'Don't worry, be happy! Smile!' - ez volt a lapra írva. Megtorpantam. Az a valaki ott volt a közelemben , hiszen látta ahogy sírtam. Na akkor kezdtem igazából parázni.
- Ki van ott? - álltam fel és ordítani kezdtem.
Összetéptem a lapot és berohantam a házba...
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése