- Nem! Tudtam hogy ez lesz! - förmedtem rá. Lassan lecsúsztam az ajtón, leültem a földre, arcomat a kezembe temettem.
- Mi? Nem értelek. Gyere már ki és beszéljük meg! - könyörgött. Nem mentem ki. Láttam az arcán amit láttam. Egy-két órán keresztül dekkoltam bent, majd kinyitottam az ajtót. Edward ott feküdt az ajtó előtt elaludt. Olyan aranyos volt. Leültem mellé de felkelt, letörölte a könnyeimet és megcsókolt.
- Szeretlek! - húzott magához.
- Így is? - szötyögtem
- Még jobban! - mosolygott azzal az Ed-es mosollyal. Felfeküdtünk az ágyra.
- Mennyi idős? - húzta fel a pólóm
- Két hónapos és három hetes - mosolyogtam
- Miért nem mondtad el hamarabb?
- Féltem... - nyeltem egyet.
- Féltél, de mitől?
- Attól hogy....sok hülyeség... - haraptam el a mondatot
- Például?
- Hogy netán megtagadod, vagy egyedül hagysz vele. Minden átfutott azon a bolond agyamon.
- Megtagadni? Soha, hiszen én csináltam! - nevetett. Felém hajolt, a két keze a fejem mellett volt. A kezemet átfontam a nyakán. Ajkai után kaptam. Borzasztó nagy kő esett le a szí-
vemről. Megkönnyebbültem. Egy könnyű mozdulattal átgördültünk. A csípőjére ültem. Levettem a pólóm, Edward pedig megfogta a hasam.- Zoe, ő a szerelmünk gyümölcse. Belőled és belőlem. Egy kis Jedbaba - nevetett, majd megpuszilta azt. - Anyuéknak mikor mondjuk el? - nézett rám.
- Amikor szeretnéd, akár holnap. - mosolyogtam - de apám nem tudhatja meg - rajzolgattam a mellkasára.
- Miért? Hiszen nagypapa lesz!
- Pont ez az. Kinyírna minket, de főleg téged - húztam a számat.
Reggel eldöntöttük hogy ebédénél, mikor a család együtt van, elmondjuk. Már nem izgultam annyira mert Edward elfogadta, de féltem Susanna-ból mit hoz ki. Hiszen mind a ketten fiatalok vagyunk. Felvettem egy elegáns ruhát ami látszólag takarja a hasam majd rá egy baba rózsaszín színű bolerót. Felcsatoltam a hajam és tükör elé álltam. Bármikor néztem bele minden egyes alkalommal más nézett vissza rám.
- Gyönyörű vagy! - karolt át hátulról Ed, kezét a hasamra tette majd végigsimított rajta.
- Két-három hónap múlva hazudd ezt. Már akkora darab vagyok, nézd meg! - fordultam oldalra hogy lássa
- Akkor is gyönyörű leszel! - nyomott egy forró csókot a nyakamra
- Félek, nagyon félek Edward. Lehet majd megvetnek, vagy kirúgnak innen.
- Ne hülyéskedj, ha te mész, én is megyek! - két keze közé fogta az arcom majd megcsókolt.
- Kész az ebéd, az asztal tálalva! - kiáltott Susanna
- Gyere menjünk - húzott szelíden maga után Ed.
Leültem mellé, pont az idősebb Johnnal szemben. Nem mertem felnézni, kerültem a kínos összenézéseket. Lassan, bizonytalanul kanalaztam a brokkoli krémlevest. Az járt a fejemben hogy 'egészséges, meg kell enned, egészséges!' A második fogást vártunk mikor Edward felállt és csendet kért.
- Lenne egy nagyon fontos bejelenteni valónk! - szólalt fel, majd felállított engem is. Nem nézem fel csak bámultam magam elé.
- Zoe kisbabát vár, tőlem! - mondta minden bevezetés nélkül. Ekkor felnéztem, láttam a riadt arcokat. Susanna zavartan mosolygott, id. John nem tudta az elhangzottakat hova tenni, ifj. John felállt az asztaltól és kiment. Ed utána rohant, én is elindultam de a bejárati ajtónál megálltam, és hallgattam a kissé hangos eszmecserét.
- És most mi lesz Edwad? Mi lesz? - ordított John
- Mi lenne? Minden olyan lesz mint volt.
- Szerinted! Ez egy gyerek Ed, nem egy cipő amit megunsz, fel kell nevelned őt. És velem mi lesz? Mi lesz a Jedward-del? Mi lesz a rajongóinkkal?
- Nem értelek, mi lenne, zenélünk tovább?!
- Igen? El kell venned feleségül, hajlékot kell neki adnod, családi házat. Velem mi lesz?
Nem lakhatok veletek! - csend következett. Istenem, én tehettem mindenről, ők a legfontosabbak egymásnak. Tönkre tettem mindent! Éreztem hogy most kell közbe lépnem, kimentem. A fiúk egyszerre kapták oda a fejüket.
- Zoe, menj be! - utasított John
- Nem, ez rám is tartozik! - karoltam össze a karomat.
- Ez csak a mi ügyünk. Semmi közöd hozzá! - rivallt rám.
- Semmi közöm? Na ne viccelj, rólam van szó, miattam történik ez!
- Nem miattad - nyugtatgatott Ed
- De igen is miatta! Minden! Nem kellett volna lefeküdnötök és most nem tartanák ott ahol most! - kiabált John
- Igen? Szerinted én döntöttem így , magamtól? Igen, persze, 18 évesen tök aktuális a gyerek vállalás! - a kezem ökölbe szorítottam, ha nem róla lett volna szó, már megütöttem volna.
- Miért nem védekeztetek vagy vetetted el? - nézett rám kérdően, soha nem láttam még ilyennek.
- Szerinted nem jutott eszembe?
- El akartad vetetni? - kapta el a karomat Edward
- Először igen, de féltem, meg drága volt és veszélyes - nem sok választott el a sírástól
- Kifizettem volna! - mondta ridegen John majd beviharzott....
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése