- Majdnem elveszítettük. Istenem ha...
- Semmi. Itt van köztünk az a lényeg. De miért tette?
- Szerinted? Edward miatt!
- Az az Edward? Edward Grimes?
Ismerős hangokra lettem figyelmes. Ez se nem a pokol se nem a menny. Tehát túléltem. Ilyen az én formám, ismét pechem volt.
- Nyitogatja a szemét! Felébred! - kiáltott valaki. Felé fordultam.
- Fanny? - köszörültem meg a torkom
- Igen de hss...nyugi itt vagyok veled - megfogta a kezem
- Igen, te itt vagy, de nekem nem itt kéne lennem - rántottam ki a kezem. Sírtam.
- Zoe, te vagy a legjobb barátnőm, nem akkor és nem ott kellett volna meghalnod. Nem hagyhatsz itt. Ne légy önző, kérlek.
- Mi- mit csinálsz? - pattant fel idegesenNem figyeltem rá, elkezdtem lecsatolni magam a gépekről.
- Elmegyek Fanny. Visszamegyek Londonba! - ordítottam, közben szaggattam az infúziót.
- Orvos! Valaki segítség! - sikított. Nagy meglepetésemre John szaladt be és lefogott
- Zoe, nyugi! - a kezét a homlokomra nyomta. Reszketett a keze.
- Hagyj! - dobtam el a kezét, majd bejött az orvos.
- Üdvözlöm Miss Forbes. Hogy érzi magát? Borzasztó nagy szerencséje volt, ha nem találják meg, már nem a beteg papírját intéznénk. Sok vért vesztett, de mára már minden rendben. Ha holnapra minden rendben lesz a hétvégén már otthon lehet. Elnézést, de magának pszichológusra van szüksége. Köszönjük a segítséget Miss Davis. - még irkált valamit majd kiment. Nem értettem mit köszönt Fanny-nak, majd a megláttam a karját. Istenem, vért adott nekem!
- Fanny? Te-te- a-a-adtál vért? - igen a vércsoportunk is egyforma AB+
- Igen - mosolygott. Végre átölelhettem. Mintha az ikrem lenne.
- Most már hivatalosan is vértestvérek vagyunk - nevetett sírás közben.
Bejött egy nővér, injekciót adott és kiküldte Fanny-t. Aludnom kellett. Nem akartam, annyi mindent el akartam mondani neki. Üres volt a szoba. Levettem a kötést, a véres "E" ott vigyorgot
t. Végighúztam rajta az ujjam, majd megdöbbentem. Mekkora extázisban lehettem hiszen a puszta érintése is fájt. Lassan elnyomott az álom. Ismét beszélgetésre ébredtem. Hallottam hogy az egyik fél July a másik Ő, hát eljött. Nem nyitottam ki a szemem csak hallgatóztam.
- Honnan tudtad hol van? . kérdezte July
- Követtelek titeket.
- De hogy jutottál be? Nem értem.
- Először kopogtam meg csengettem de senki nem nyitott ajtót. Éreztem hogy valami baj van, ezért az ablakon másztam be. Kerestem, szólítgattam, majd megláttam.... - elcsuklott a hangja. Sírt, Edward Grimes sírt.
- De még mindig nem értem.
- Mit nem értesz? Oda rohantam, még volt pulzusa, tárcsáztam a mentőt, akik öt perc múlva ott is voltak. Istenem, July. Láttam ahogy fekszik, a vére beterítette a járólapot. Reszkettem. Féltem hogy elveszítem őt. - hallottam ahogyan megöleli őt July. -Elszerettem volna neki mondani milyen sokat is jelent nekem és hogy mindent feladnék érte. Ha nem érek oda időben...July...akkor.
.. - nem folytatta, ismét sírt.
- Edward, időben érkeztél, most már jól van. - Valaki kiment. Kinyitottam a szemem és megpillantottam July-t.
- Úgy sajnálom, ígérem feltakarítom - mosolyogtam
- Jaj, hagyjad már - átölelt. Beszélgettünk, nem volt szükségem pszichomókusra csak egy jó baráti beszélgetésre. Este olyan egyedül voltam. Nem értettem, nappal tele tömtek altatóval, este meg nem kaptam. Unatkoztam. Ki indultam sétálni, de először felöltöztem és rendbe tettem magam. Nem akartam a kórház mumusa lenni. Felkaptam egy melegítőt nagy nehezen, a hajamat felkötöttem majd felfedező útra indultam. Sötét és ijesztő volt a folyosó. Láttam hogy az
egyik szobából fény szivárog, benyitottam. Egy idős nénike kuporgott az ágyon és valami fényképalbumot nézegetett.
- Gyere be lelkem! - mondta mikor már visszacsuktam az ajtót.
- Emilia Frenas De'Villa vagyok, te? - szólt szelíden, ütögette az ágyat hogy üljek le.
- Zoe Forbes - mosolyogtam majd leültem,
- Zoe, szép név. Na és mi járatban itt?
- Hát... - néztem a kezemre. Hogyan mondhattam volna el hogy hát öngyilkos akartam lenni?!
- Értem. Tudom min mész keresztül - fogta meg a kezem
- És maga Emilia?
- Tegeződhetnénk? Csak a 84-et töltöm - mosolygott - öregség leányom. Gyógyíthatatlan. Örülök hogy itt vagy, legalább van kivel beszélgetnem.
- Nem látogat a családod? - furcsának éreztem hogy egy nénit tegezek, de h így szeretné
- Nem, a fiam haragszik rám, tiltja tőlem a családját is. Henry a férjem, öt éve meghalt. Egyedül maradtam. De van három kis unokám. Ő itt Bella, Elizabeth és Daniel... - örömmel mutogatta a képeket. Olyan aranyos nő, hogy lehet rá egyáltalán haragudni? Szegény, nagyon sajná
ltam. Két órán keresztül mesélt. Nagyon megkedveltem.
- Emilia, mennem kell pihenni. De ígérem holnap is bejövök! - felálltam és kisétáltam.
- Zoe, ígéred? - könnybe lábadt a szeme
- Igen - visszadöcögtem és adtam neki egy jó éjt puszit az arcára majd elmentem. A szobába érve nagyon megijedtem...
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése